Rólunk írták
 
 
2012.
 
 
 

Április 28-29-én Jánoshalmán rendezték meg az Ifjúsági, Junior és Masters Fekvenyomó Országos Bajnokságot. Az orosházi toldisok kiváló eredményeket értek el.


Orosháza alapításának 268. évfordulóját ünnepelték kedden az evangélikus templomban, ahol elismeréseket is átadtak.

Kedd este tartották az evangélikus templomban a településalapítási díszünnepséget, ahol átadták a városi kitüntetéseket.

Nyolc kandidáló város közül Orosháza rendezhet erőemelő nemzetközi versenyt 2014-ben olyan városokkal szemben, mint például a coloradói Denver.

Vasárnap, a kora délutáni órákban fejeződött be a 23. Erőemelő Magyar Bajnokság.

A Magyar bajnokság versenyei közben aláírták a 2014-es ifi és junior világbajnokság rendezéséről szóló szerződést

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Orosházi Toldi SE. Szombaton városunk adott otthont az erőemelők országos díjátadó közgyűlésének.

 
 

A hagyományoknak megfelelően ismét köszöntötte kiadónk az év sportolóit és az év embere verseny győzteseit.

Az Orosházi Toldi SE ebben az évben ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. A klubot Musztafa Imre és néhai Ambrus László alapította 1987-ben. Az orosháziak eredményeiről és idei terveiről beszélgettünk Musztafa Imre vezetőedzővel.

Az erőemelő szövetség összeállította a sportág legjobbjainak listáját, ezúttal is több orosházit elismertek. A díjátadó közgyűlés városunkban lesz a jövő héten.

A Magyar Erőemelő Szövetség elkészítette az elmúlt évi eredmények alapján az edzők eredményességi rangsorát.

Böczögő Dorina, Szabó Ágnes, Imre Daniella, Kárai Tamás, Kiss Gergely, az ASE Orosháza és az Orosházi Toldi SE a legjobbak között.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal több mint hatvan, újságírókból, sportvezetőkből és sporttámogatókból álló grémiumot kért fel lapunk arra, hogy válasszák meg Békés megyében az év sportolóját, csapatát és edzőjét a 2011. évi teljesítmények alapján.

2011.
 
 
Kiváló eredményeket értek el az orosháziak a Fekvenyomó Magyar Bajnokságon, csapatban harmadikok lettek a lányok.

A söréről híres cseh városban Pilsenben a felnőtt erőemelő világbajnokságon szombaton szerepelt a nőknél az Orosházi Toldi SE két még junior korú versenyzője a +84 kg-osok mezőnyében.

Juniorként sikerült a bravúr a felnőtt mezőnyben az orosházi lánynak. Új junior világcsúcsot nyomott. Kovács Vivien is jól szerepelt.

86-23 arányban városunkra tették voksukat a Nemzetközi Erőemelő Szövetség tagjai, az orosháziak szombaton versenyeznek a felnőtt vébén.

A luxemburgi Hammban rendezték meg az idei masters fekvenyomó Európa-bajnokságot.

Bővebben...


Budapesten rendezte meg a Magyar Erőemelő Szövetség az ifjúsági, junior, felnőtt és masters erőemelő magyar bajnokságot.

Bővebben...


12 egyéni arany és két ezüst, két csapataranyérem, 18 országos csúcsez az orosházi erőemelők mérlege a hétvégi magyar bajnokságon.

Bővebben...


Az Orosházi Toldi SE évek óta meghatározó szerepet tölt be a hazai erőemelő sportban. Az orosháziak idei szerepléséről, és a további tervekről beszélgettünk Musztafa Imre vezetőedzővel.

Bővebben...


Cseh Zita új ifjúsági és junior magyar csúcsot, a bronzérmes Szabó Ágnes pedig új junior világcsúcsot állított fel Csehországban.

Bővebben...


A csehországi Pilsenben az idei nyílt felnőtt fekvenyomó Európa-bajnokságon a mezőny legfiatalabb indulója, a mindössze tizenhat éves Cseh Zita, az Orosházi Toldi SE versenyzője újoncként mutatkozott be a felnőttek között.

Bővebben...


Szabó Ágnes a plusz 84 kilogrammos kategóriában bronzérmet szerzett.

Bővebben...


 

Bronzérmet érdemelt ki a plzeni fekvenyomó Európa-bajnokság pénteki versenynapján Szabó Ágnes a plusz 84 kilogrammos kategóriában.

Bővebben...


 

Söldenben jelentette be a hírt a nemzetközi szövetség, ahol három vb-aranyat szereztek az orosháziak.

Bővebben...

 


Az ausztriai Söldenben vasárnap befejeződött az ifjúsági, junior és felnőtt fekvenyomó világbajnokság.

Bővebben...


Az ausztriai Söldenben az ifjúsági, junior és felnőtt fekvenyomó világbajnokságon pénteken remekül szerepeltek a Békés megyei sportolók.

Bővebben...


Söldenben versenyeznek az orosházi erőemelők, kiváló eredményekkel.

Bővebben...


Az Orosházi Toldi SE három erőemelője a közelmúltban a magyar válogatott tagjaként Pilsenben a felnőtt fekvenyomó Európa-bajnokságon szerepelt. Az orosháziak pilseni szerepléséről és az idei tervekről Musztafa Imre vezetőedzővel, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Bővebben....


Pilsenben rendezték meg a nyílt felnőtt férfi és női erőemelő Európa-bajnokságot, 4., 5. és 10. helyen zártak az orosháziak.


A csehországi Pilsenben az idei felnőtt erőemelő Európa-bajnokságon a nőknél tizennyolc ország több mint hatvan versenyzője indult.

Bővebben...


A városalapítási ünnepségen átadták a díszpolgári kitüntetést, az Orosháza Városért díjakat és a sport elismeréseket.

Bővebben...


Megkezdték a felkészülést az Orosházi Toldi SE versenyzői, komoly megmérettetések várnak idén is a fiatalokra.

Bővebben...

 


Hétfőn délután Békéscsabán, a Jókai színház Vigadójában tartották meg a már hagyományos Az év sportolói díjátadó ünnepséget, amelyet, immár negyedszer, Az év embere címmel meghirdetett eseménnyel kapcsoltak össze.

Bővebben...


A Nemzetközi Erőemelő Szövetség (IPF) elkészítette a 2010. évi erőemelő és fekvenyomó világranglistát.

Bővebben...


A Nemzetközi Erőemelő Szövetség közzétette a 2010-es fekvenyomó és erőemelő világranglistát.

Bővebben...

 


 
2010.
 

Véget ért az Orosházi Toldi SE erőemelői számára a 2010-es versenyszezon. A versenyzők eredményeit, a klub helyzetét Musztafa Imre értékelte.

Bővebben...


Szabó Ágnes és Kovács Ferenc is Az év sportolója lett.

Bővebben...


A Felnőtt Fekvenyomó Magyar Bajnokságon negyedik helyen zárt az Orosházi Toldi SE.

Bővebben...

 


 

A hétvégén Orosházán rendezték meg az erőemelő sport legnagyobb hazai seregszemléjét, a Felnőtt Országos Erőemelő Bajnokságot.

Bővebben...

 


Nemzetközi fekvenyomó versenyt rendeztek a hétvégén Orosháza-Gyopárosfürdőn. A Toldi SE versenyzői több érmes helyezést szereztek, világcsúcsok is született.

Bővebben...

 


Hétvégén érkezett haza a csehországi Plzen-ből,az Ifjúsági és Junior Erőemelő Világbajnokságról a magyar erőemelő válogatott, köztük az Orosházi Toldi SE négy kiválósága. A versenyről és az orosháziak szerepléséről Musztafa Imrével beszélgettünk.

 


Kiválóan szerepelt Szabó Ágnes a svédországi Eb-n, a jövő héten Amerikába indulnak erőemelőink a világbajnokságra.

Bővebben:

 

Fényes sikert értek el az orosházi erőemelők az USA-ban. A texasi Killeenben megrendezett Ifjúsági, Junior és Felnőtt Fekvenyomó Világbajnokságról két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot hoztak haza.

Bővebben:

 

Ismét erőemelő aranyeső. A csongrád-megyei Ásotthalom adott otthont a múlt hét végén az Ifjúsági és Junior Fekvenyomó Országos Bajnokság küzdelmeinek.

Bővebben:

 
 
 
Beol
 

2010.

Női kick-boxban, fekvenyomásban és női erőemelésben Békés megyeiek bizonyultak a legjobbnak 2010-ben.

Bővebben...


Beleden rendezték meg az idei felnőtt fekvenyomó magyar bajnokságot.

Bővebben...


Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában rendezte meg a Magyar Erőemelő Szövetség és a Toldi SE a 21. felnőtt erőemelő magyar bajnokságot.

Bővebben...

 

 


Pilsenben folytatódott az ifjúsági és junior erőemelő világbajnokság. Pénteken a junior nőknél az Orosházi Toldi SE két válogatott sportolója indult. Szabó Ágnes és Kovács Vivien az első helyet szerezte meg.

 

 


Az Amerikai Egyesült Államokban, Killeenben a 2010. évi ifjúsági, junior és felnőtt fekvenyomó világbajnokságon jól szerepeltek a Békés megyei fiatalok.

Bővebben:

 


 

A svédországi Köpingben rendezik ezen a héten az idei felnőtt női és férfi erőemelő Európa-bajnokságot. Pénteken a nőknél a 90 kg-osok küzdöttek az érmes helyezésekért. A mezőnyben ott volt a még junior korú, a viadal legfiatalabb indulója Szabó Ágnes, az Orosházi Toldi SE emelője.
 

Naptár

május 2012
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031